Csapatunk

Lányi Nóra

Csoportvezető, ügyfélszolgálati munkatárs

Kiskoromtól kezdve járom a természetet. Gyerekkorom óta kirándulok, biciklizek, síelek, vitorlázok, evezek és csinálok bármit, ami a természethez kapcsolódik. Később a természet mellett egyre inkább az utazás felé fordult az érdeklődésem. Elvégeztem az ELTE-n a földtudomány szakot, majd a BGF-en a turizmus vendéglátás szakot.
Lételemem az utazás, a világjárás. Éltem és dolgoztam Angliában és Amerikában, hátizsákkal bejártam Délkelet-Ázsiát, mindig mentem, felfedeztem, utaztam.
Szeretném minél több embernek átadni az utazás és a természet szeretetét és megmutatni az általam ismert szép helyeket.

Turi László

barlangi- és felszíni túravezető, idegenvezető, hivatásos buszsofőr...

Már gyermekoromban igyekeztem minden szabadidőmet a természetben tölteni, tizennégy éves korom óta járom a magyarországi hegyeket, barlangokat, valamint külföldön is több hasonló helyszínen megfordultam, többek között számos via ferrátán is. Később ismerősöknek, baráti társaságoknak és egyesületeknek túraszervezést és túravezetést is vállaltam. Ma már több mint 10 éve foglalkozom az idegenforgalom és a túrizmus legkülönbözőbb területein. Elhivatottságom egyik alappillére a szabadidő élményekben gazdag vidám és hasznos eltöltése, amelyeket legfőképpen saját tapasztalatainkon és érzékszerveinken keresztül személyesen élhetünk meg. Ezért találom fontosnak, hogy az ember ne feltétlenül csak a 4 fal között, a szakirodalom egy helyben történő olvasásával, hanem inkább a természetes környezetbe kimozdulva maga fedezze fel és ismerje meg a minket körülvevő valódi világot. Számomra fontos az is, hogy amikor csak teheti, menjen, utazzon, lásson világot, szerezzen élményeket, találjon igazi barátokra.

Zeisler Heléna

Idegenvezető

A turizmus vérkeringésébe néhány évvel ezelőtt kapcsolódtam be, amikor az EFEB-nél elvégeztem az idegenvezető tanfolyamot, előtte csak turistaként érintettem ezt a területet.
Szakmai múltam ezáltal igen csekély, de előéletemre visszatekintve minden tanulmányom erre a területre irányított. Bábszínészként dolgoztam, rádióztam, elvégeztem a pedagógia szakot Egerben, majd Esztergomban hitoktató lettem, jelenleg is tanítok több óvodában. Emellett Olaszország szerelmeseként igyekszem a magyar utasoknak a történelmi, kulturális, vallási, gasztronómiai hátteret megmutatni Itália-szerte, hogy Ők is visszavonhatatlanul megszeressék ezt a gyönyörű országot.
Sok zarándokutat vezetek, igazán abban érzem otthon magam, de mindenhol otthonra találok, ahol olasz kávé kapható:)

Babarczi Magdolna

idegenforgalmi menedzser és túravezető

"Aki kíváncsi, hamar megöregszik!" tartja a mondás. Mégis inkább megfiatalodni látszanak azok az emberek, akik elindulnak egy új, kalandokkal kecsegtető felfedező túrán, ami tele van a természet rejtett kincseivel és az ember alkotta szépségekkel. 
Gyerekkori álmom az, hogy bejárjak a világon minden olyan tájat, ami szemet gyönyörködtet és ápolja a lelket, legyen az tenger, óceán, hegy, zuhatag, kanyon, vagy akár egy varázslatos építmény. Mi teheti ezt még szebbé számomra? Az, ha ezeket az élményeket másokkal is megoszthatom :)

Török Zsolt

túravezető

A túrázás és utazás gyerekkorom óta szenvedélyem, a középiskolában osztálykirándulásokat szerveztem, az egyetem földrajz szakán pedig bejártam kisebb-nagyobb hazánk hegységeit, nagyvárosait. A Rolitúrát a kezdetek óta kísérem, eleinte csak utasként, majd a későbbiekben egyre inkább segéd-túravezetőként vagy sofőrként. Az elmúlt években viszont egyre több önálló utat és túrát is vezetek, elsősorban a rövidebb 1-2-3 napos kiruccanásokat, tengerparti csobbanásokat, de néha akár egyszerű utasként is találkozhattok velem.

Bombay Zsolt

túravezető

Az én üzenetem: láss ezer csodát! Ezt az érzést szeretném adni mindenkinek, akit a túrákon kalauzolok, legyen az egy röpke egynapos kirándulás Ausztriában, vagy akár egy egész hetes hátizsákos gyaloglás Erdély hegyein. Persze a kedvenceim a via-ferrata utak, amik egész különleges élménnyel teszik gazdagabbá a bátrabb túrázókat. Hogy hova juthattok el velem? Elsősorban trekking, hótalpas, és via-ferrata túrákat vezetek Erdély, Ausztria, Dolomitok és Garda-tó gyönyörű tájain.

Szabó Roland

túravezető, utazásszervező, hivatásos buszsofőr...

4 napos korom óta túrázok, mivel akkor indultam el az első önálló utazásomra bepólyázva, egy franciaágy közepéről a padlószőnyegig, ezzel 40 cm szintkülönbséget legyőzve. A 4. szülinapomon teának hitt konyak hatására, 10 éves koromig én szerveztem meg a lakótelepen lakó, hasonló korú gyerekek délutáni programjait, majd az akkori osztályfőnököm, András bácsi hatására, elkezdtem vándortáborokba és hétvégi túrákra járni, egészen középiskolás koromig. Első túrámat 12 évesen vezettem a Velem-Írott-kő-Kőszeg útvonalon. Középfokú tanulmányaim csak álcázásul szolgáltak a 90-es évek legvégén, mivel közben évi 12-15 belföldi túrát (1-8 napos) szerveztem, 10-30 fő részvételével az osztálykirándulások mellett. Mikor aztán 2000-ben betúráztam a 75 literes terepszínű hátizsákommal az egyetemi kollégiumba, még nem tudtam, hogy 17 nap múlva már a Veszprémi Egyetemi Túrázók egyik alapítója leszek. Ha kíváncsi vagy a történet folytatására, akkor klikk ide :)

Hudanik Zsolt

túravezető, utazásszervező, hivatásos buszsofőr...

Hivatásos világjáró vagyok. Az elmúlt éveket azzal töltöttem, hogy a világ érdekes helyszíneit bemutassam, és az utazás különleges élményét átadjam az érdeklődőknek. 2013-tól a Rolitúra csapat tagjaként természetjáró utazásokat, városnéző túrákat, csapatépítő tréningeket és alkalmasint buszokat vezetek. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkám egyben a hobbim is. Kedvenc területem Korzika, de Európa más tájaira és Marokkóba is szívesen visszatérek.

Rehák Roland

túravezető

Amióta az eszem tudom, a természet, a hegyek vonzásában élek. Egész kicsi koromban megmásztam már a Balaton-felvidék tanúhegyeit, s ez a gyönyörű, különleges világ rabul ejtett. Szívesen kalauzolom a vándort a magashegyek birodalmában, ahol a látványos tájakat, a különleges geológiát szeretem legjobban, és igyekszem túratársaimmal is megszerettetni e sajátos világot. Országjáró körutakon vagy városlátogatások alkalmával is különlegességeket, látványos vagy éppen nem közismert helyeket is útba ejtünk, a fotózás szerelmeseinek nem kis örömére. A Rolitúrát kezdetektől, még a Veszprémi Egyetemi Túrázók alapításától ismerem, s azóta rengeteg túrát szerveztünk együtt, legyen szó bakancsos túrákról, országjáró körutakról vagy városlátogatásokról, netán hótalpazásról vagy sítáborról. Túravezetőként, sofőrként, néha idegenvezetőként is találkozhattok velem, ha velünk tartotok. Egy a lényeg: Ne ülj otthon! Gyere velünk! Az élmény odakint vár!

Csonka Gábor

túravezető, túraszervező, fesztivál szervező

Talán Vándorboy-ként jobban ismernek, s nem kell engem bemutatni: hivatásos világjáró vagyok, aki 14 évig egy szál hátizsákkal utazott a világ 150 országában. A természet szeretete mindig közel állt hozzám, lenyűgöztek a különleges tájak, természeti képződmények, s egyre inkább az emberek és kultúrák világa is bevonzott, s azóta is rabul tart a megismerési szomjam. A Buddhista Főiskolán filozófiai és kulturális antropológiai  stúdiumaim kapcsán egy más aspektusból is kezdtem figyelni a világra, innen ered a szlogenem: alternatív világjárás, alternatív világlátás.
Útjaim során figyelek, hogy egyformán kapjunk a kulturális és a természeti világörökségekből, amelyek nem csak gyökereink amikből táplálkozhatunk, hanem az a törzs amire támaszkodhatunk, mely erőt ad a virágzáshoz, az élethez, az újabb megismeréshez.
A blogomon (http://vandorboy.com/), követhették útjaimat és újságcikkeimen keresztül bepillantást nyerhettek az olvasók milyen íze van utazásnak.  Most ezeket a tapasztalatokat osztom meg veletek közös utazások keretében, ahol a világ érdekes és különleges pontjaira juthattok el velem, immáron nem virtuálisan.

Hírlevél

Ha szeretnél kapni a legújabb utazásokról, programokról és kedvezményekről tőlünk levelet, akkor bátran iratkozz fel hírlevelezőlistánkra. Köszönjük!

Hírek

Tábortüzes-szalonnasütögetős este az Árpád-kilátónál!

Közhírré tétetik, hogy 2017. június 9.-én pénteken este, tábortüzes-szalonnasütögetős estét tartunk, a Budai-hegységben található árpád-kilátónál, amire szeretettel várunk Téged és barátaidat is! Kötetlen beszélgetések, szalonna, hagyma és barátaik sütögetése, kis pálinka, bor vagy traubi társaságában. Részvétel ingyenes, vidám és feledhetetlen lesz.

Bővebben:

Ajánló

ELÉRHETŐSÉGLépj velünk kapcsolatba!

  • Postacím: 2543 Süttő, Diósvölgyi utca 2/A
  • Telefon: 0036-70-278-6852 és 0036-33-769-020
  • Email: iroda@rolitura.hu
  • MKEH engedély szám: U-001491
  • Raiffeisen Bank számlaszám: 12025000-01458338-00100003
Kapcsolat | Hírlevél feliratkozás | (c) 2017. Iránytű Utazási Iroda Kft. Minden jog fenntartva! | Tervezés: Szimbiózis Média Kft.