Kik vagyunk

– azaz –

A Rolitúra / Iránytű története

2000-2008: Egyetemi Túrázók Köre

Az Egyetemi Túrázók Köre 2000. szeptember 17-én alakult a Veszprémi Egyetem Központi Kollégiumában, mint kollégiumi öntevékeny csoport. Elsődleges célunk az volt, hogy havi rendszerességgel szervezzünk túrákat az egyetemen tanuló vagy dolgozó fiataloknak az ország különböző tájaira, megismerve annak természeti szépségeit, történelmi érdekességeit és helyi szokásait. Mindezt közös programokkal: főzésekkel, játékokkal, tábortűzzel, éjszakai túrákkal, bulikkal színesítettük, és színesítjük. 2001 februárjában már több mint 40-en utaztunk el a börzsönyi téli túránkra.

2002-ben a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetséggel közösen túravezetői tanfolyamot is szerveztünk. Többször tartottunk előadást különböző kirándulásainkról az egyetemen működő Világjáró Klub szervezésében. A túrákon való részvételt a Testnevelés Tanszék „tesialáírásokkal” jutalmazta.

2002. nyara óta szervezünk a szomszédos országokba 4-10 napos utazásokat, természetjáró túrákat, de a tengerparti nyaralások (Bulgária, Görögország) is ekkor jelentek meg a lehetőségek között.

2003. októberben kezdtünk el városnézős programokat szervezni – ilyen volt a prágai és a római utazás -, melyek nagyon sikeresek voltak. Ezek után egyre több helyre jutottunk el az év minden hónapjában, lehetőséget nyújtva az egyetemistáknak kikapcsolódásra, pihenésre, ismerkedésre, különböző országok és népek megismerésére. Később már körutazásokat is szerveztünk, majd a Veszprémhez közeli (Győr, Szombathely és Székesfehérvár) egyetemeken és főiskolákon tanuló diákoknak is lehetőségük lett részt venni a meghirdetett útjainkon. Veszprémben több egyetemi szakestnek is mi voltunk a fő támogatói, kétfős utazások felajánlásával.

2005-ben már a velencei karneválra, Isztambulba, Amszterdamba, Prágába, Krakkóba, Erdélybe, Horvátországba, Görögországba, Bulgáriába, Olaszországba, Münchenbe, Párizsba és Bécsbe is szerveztünk utazásokat. A programok jól sikerültek, és máig sok az olyan visszajáró utas, akik már azóta lediplomáztak.

2007-ben már a Dunántúl és Budapest legtöbb egyetemén és főiskoláján jelen voltunk, így az ott tanulóknak is lehetőséget biztosítottunk a részvételre, így a hallgatóknak egymás megismerésére is.

2008-tól a visszatérő és új programjaink között megjelentek a népszerű téli síelések is.

2009-2013: Rolitúra Kft.

2009-ben megalakult a Rolitúra Egyetemi Túrázók Szolgáltató Kft. Ettől kezdve már a Rolitúra Kft. keretei között folytathattuk a megkezdett munkát, hogy a felhalmozódott tapasztalatokat, rutint, helyismereteket és különböző értékes kapcsolatrendszereket felhasználva minőségi utazásokat szervezzünk, és komoly utazási irodává alakuljunk. Segítséget nyújtanak ebben más, hasonló jellegű utazási irodák is, akik tovább hirdetik útjainkat a fiatalok felé. Mindezt pénztárcabarát árakon igyekszünk megvalósítani.

2011. nyarán a Rolitúra Kft. online utazási iroda lett, ahol csak saját és közös szervezésű utazásokat kínálunk az érdeklődőknek (azaz nem mások útjait közvetítjük). Most már nemcsak felsőoktatási intézményekben tanulók vehetnek részt az útjainkon, hanem bárki, akinek megtetszenek az ajánlataink!

2012. februárjában elkészült az új weboldalunk is, ami a réginél sokkal részletesebben és látványosabban ismerteti ajánlatainkat. Elkezdünk hótalpas túrákat is szervezni Erdélybe, Ausztriába, Olaszországba, Lengyelországba és a Felvidékre. Ezen felül bevezettük az utazási utalványt, melyet a legtöbben ajándékba vásárolnak meg.

2013-tól: Iránytű Utazási Iroda Kft.

2013. októberétől olyan utazásszervezők részvételével (Travelex, Hudanik Zsolt, Rolitúra), akik több mint 10 éve nagyon népszerű, minden tekintetben igényes és ár/minőség szempontjából is piacvezető utazásokat szerveznek, létrejött az Iránytű Utazási Iroda Kft. (ezzel megszűnt a Rolitúra Kft.), ahol már csak saját szervezésű utazásinkat van lehetőség lefoglalni.

2014-ben több megbízható és tapasztalt túravezetővel, programszervezővel és buszos céggel kezdtünk együtt dolgozni, akikkel a mai napig nagyon jó a kapcsolatunk, és utasainktól is igen pozitív visszajelzéseket kapunk. Ezen kívül facebook oldalunk is elkezdett gyors ütemben fejlődni, ahol különböző akciókkal és nyereményjátékokkal kedveskedünk a felhasználónknak.

2015-ben két új márkanév jelent meg a palettánkon: a Sulisí és a Hótalpazás, melyek elsősorban a fiataloknak és a téli sportok kedvelőinek adnak utazási lehetőségeket. A hotalapazas.hu weboldalon Magyarország legtöbb, legjobb, legváltozatosabb és legprofibb hótalpas túrái találhatóak meg. Egyre többen jönnek velünk síelni és nyaralni Erdélyből és a környező országokban élő magyarok közül is!

2016-tól elkezdtünk szervezni Európán túli utazásokat is, tapasztalt világutazókkal (pl. Vándorboy, Jándi Attila…), akikkel együtt megmaradt az eredeti és legszebb cél, hogy az adott országban megmutassuk a legfontosabb látnivalókat és tudnivalókat az odalátogatóknak! Mindezt nem a szörnyű tömegturizmus keretei között tesszük, puccos szállodákkal, befásult telepített idegenvezetőkkel és életunt, mindent tudó, elméleti dolgokat talán jól ismerő, de teljesen gyakorlatiatlan irodai képviselőkkel! Mi túravezetők vagyunk, akik nemcsak vezetik, hanem szervezik is az utazásokat. Az adott helyen otthonosan mozgunk, és sok barátunk van, továbbá esti programokat is beleviszünk a történetbe. Ettől válnak ezek az utazások kalandokká és élményekké, ami más, mint a megszokott szervezett utak.

Ha nem hiszed, akkor utazz velünk Te is! Vagy akár legyél a csapatunk tagja, ha szeretnél távoli tájakat és kultúrákat megmutatni másoknak!

Köszönöm, hogy végigolvastál!

Üdvözlettel: Szabó Roland (alapító)